Előző posztunkban arról írtunk, hogy a vágyott külföldi állás megtalálása időt vehet igénybe. Mi mindent jól csináltunk elvileg, az állást mintha csak ránk szabták volna, az önéletrajzunk hibátlan és hemzseg a germanizmusoktól / anglicizmusoktól / professzionalizmustól (a nem kívánt rész törlendő), elküldtük 100 helyre is, de csak nem csörren meg a telefon, nem villognak a kijelzőn a külföldi hívószámok, a postafiókunk pedig olyan üres, mint a szabad strand november vége felé.
,,De mit lehet ilyenkor tenni?"
– kérdezik gyakran az álláskeresők.
Íme, a válaszok (ha már más nem válaszol):
1. Önellenőrzés!
Az első lépés talán az lehetne, hogy végig gondoljuk az alábbiakat:
- Biztos, hogy jó helyre, megfelelő címre és módon jelentkeztem?
- Elolvastam alaposan az álláshirdetést? Nem siklottam át valamin? Netán volt valami kitétel, követelmény, amit nem vettem észre?
- Az önéletrajzom köszönőviszonyban volt a munkakör leírásával?
- A munkáltató telefonon várta a jelentkezőket, én pedig csak e-mailt küldtem?
- Nem vettem észre, hogy az álláspályázatokat csak egy meghatározott földrajzi zónából (pl. Stuttgart 60 km-es körzetéből) várták?
Egy alapos cross-check és rájöhetünk, ha hibáztunk. Sőt, akár korrigálhatjuk is bizonyos esetekben.
2. Türelem!
Természetesen ez a Jedik (és a Tűzben edzett álláskeresők) legfőbb erénye. Tudnak (ki)várni, szakállt és Erőt is növesztenek, ha kell. 
De bíznak továbbra is a pozitív végkifejletben. A kiszemelt munkaadó talán épp csak elfoglalt, ügyeket intéz, esetleg nyaral, ezért ő is egy másik külföldön van. Vagy ha mégis otthon, akkor előbb mondjuk szépen összegyűjti a befutott jelentkezéseket, pipára gyújt és hümmögve átlapozza (egérrel átgörgeti) az önéletrajzokat és mérlegel. Ehhez még neki is időre van szüksége, talán nem akarja elhamarkodni és lecsapni azonnal az első jelöltre. Bízik benne, hogy még lesz majd jobb is. (Egy nap biztosan, de melyik is lesz az a nap?)
Ha eltelt már 2-3 hét, nyugodtan rájuk lehet telefonálni és érdeklődni, hiszen még kiderülhet, hogy:
- Nem velünk volt a gond, csak már betöltötték az állást, viszont az adatbázisokból még a szinkronizációs beállítás nem tüntette el a szemünk elől, pedig ők már levetették tegnap vagy tegnapelőtt.
- Meg sem kapták a jelentkezésünket technikai ok (vagy éppen emberi mulasztás) miatt.
- Még nem döntöttek. (Nem járt le a határidő).
- Meggondolták magukat, visszaesett a termelés vagy megrendelés, netán bezárt a bazár.
- Egyéb ok. (Sosem tudjuk meg.)
3. Megértés
A munkaadók körében (legyen az itthon vagy külföldön) a jelöltekkel való kapcsolattartás még a régi bevált séma szerint megy. A győztes tölti be az állást, vele ráznak kezet, kötnek munkaszerződést, a rostán kieső többiek pedig nem részesülnek sem röviden vagy hosszan megfogalmazott és megindokolt válaszban, sem további babusgatásban. Mert az ugyebár idő, energia, figyelemmegvonás más lényeges dolgoktól. Ezt jobb elfogadni, aztán elengedni.
Azonban ha egy foglalkoztatói szándék (munkáltatói brand - hello employer branding! 
) eléggé komoly, akkor ott helye és kultúrája van a visszacsatolásnak. Ez pedig még Európában is hatalmas szórást mutat a cégek körében, bár erre vonatkozóan még nem jött szembe velünk semmiféle megbízható statisztika.
A modernebb toborzási nyilvántartó szoftverek (amelyek már szinte mesterséges HR-intelligenciák) ezt például profin kezelik és a beérkezett pályázatok tulajdonosai egyetlen gombnyomásra és ugyanabban az időben, szinte egyszerre kapják meg a névre szóló elutasító válaszüzenetüket. Ilyesmit azonban csak a tehetősebb cégek működtetnek, mivel még költséges játék. Ugyanakkor emberségesebb, még akkor is, ha sablon a betáplált szöveg. Kétségbeesni felesleges, hiszen álláshelyek bőven vannak (és lesznek is) még!
4. Ne maradjunk csendben, cselekedjünk ebben!
Amennyiben nem érkezik válaszreakció a jelentkezésünkre, vagy a munkaadónak (és az ő acélszigorúra reszelt HR-adatbázisának) nem tetszettünk, akkor ott vélhetően nem volt "match" (magyarul: egyezés vagy megfelelés, találat, Tinderesek kedvéért: „párban állás” 
). Ilyenkor nem kell rögtön begerjedni.
Jelentkezzünk náluk még egyszer, hívjuk fel őket és kérdezzünk rá a pályázatunk sorsára és ha másodjára sincs semmiféle emberi reakció, akkor engedjük el a dolgot, az ugyanis nem a mi helyünk.
Jöhet a következő álláshirdetés a gondosan összeállított keresési listánkon.
Haladunk előre és csináljuk! Nem állunk meg!
