Ezúttal a párkapcsolatok varázslatos dinamikájáról szól a mai posztunk, ugyanis két ember fantasztikus köteléke bizony képes nyomot hagyni a belföldi és külföldi álláskeresés sikertörténetein is.

1. eset: Azonos célok, eltérő profilok

Nyílik az ajtó. Betoppan egy tűzről pattant fiatal nő, mögötte csendben követi élete párja. Leülnek. A férfi meg sem szólal, a nő beszél helyette is. Külföldre vágynak – mint mondja – , és mielőbb el is indulnának. Eddig semmiféle lépést nem tettek az ügy érdekében. A nő adminisztrátori állást keres(ne) bárhol a világban, hozzá középszinten tud angolul (bármit is jelentsen ez), de van egy pár bökkenő: a látszólag megnémult férfit semmiképpen nem akarja itt hagyni magára. Neki egy CNC-esztergályos szakmája van, jelenleg is abban dolgozik, de nem keres eleget (ketten együtt sem keresnek eleget – ezt tegyük csak hozzá a rend kedvéért), viszont a férfi csak pár szót tud, azt is németül. Ezt leszámítva sem tűnik úgy, hogy határozott lenne abban a kérdésben, hogy egy másik országba akar költözni a párjával.

2. eset: Kéz a kézben, bele az első komoly csapdába

„E-mailben kaptunk egy állásajánlatot, szeretnénk belevágni kettesben!” – mondják szinte kórusban. Fiatalok, nemrég végeztek a tanulmányaikkal, pénzt szeretnének keresni a közös életük indításához.

Németország az úti cél, kínai büfében kellene dolgozni a hét 6 (!) napján, kb. napi 10 órában, mindezt jócskán a törvényes minimálbér alatti órabérért.

Ez nem jó biznisz, nagyon nem jó! „De hát adnak szállást is, ráadásul ingyen! Együtt is lakhatnánk!” – érvelnek tovább a fejét egyre inkább csóváló EURES-tanácsadónak. Nyelvet egyikük sem beszél elfogadható szinten, se németet, se kínait. Ők ketten együtt pedig talán képesek lennének letenni egy alapfokú angol nyelvvizsgát. A tulaj viszont echte kínai (németül alig tud), a melót pedig természetesen egy magyar magánszemély szerezte nekik, ahogy az a munkacélú kizsákmányolás precedens értékű eseteinél gyakran előfordul. Fiatalok és naivak, nincsenek még felkészülve a híd alatt alvásra novemberben, ha elveszítik azt a remek állást (persze a közös szállással együtt).

3. eset: „Egyikünk előremegy, majd a másik követi”

„A férjem előremegy, ő jól beszéli a nyelvet” – magyarázza Karolina, szemeiben pedig határozott tűz lobog. A házaspár egyik fele igazi szervező, problémamegoldó és rá vár a feladat, hogy felderítse a terepet, pár hónap alatt kiismerje a viszonyokat, beilleszkedjen az új munkájába külföldön, majd ha minden remekül megy, találjon megfelelő (kétszemélyes) szállást, plusz a feleségét beajánlja a munkaadóknak, figyelje az álláshirdetéseket és természetesen interjúkra is elmegy majd, képviselni az asszonyt. „Előkészít mindent és én akkor utazok majd ki utána.” – lobog tovább a lelkesedése.

4. eset: Az egyiknek sikerül, a másiknak nem

30-as házaspár, nekivágtak Németországnak, mert ott boldogság és megfelelő munkakörülmények, tisztességes bér várta őket. A férj hamar beilleszkedett, a munkáját megbecsülték, jól keresett, minden happy volt. De sajnos a feleség ezt már nem mondhatta el magáról. Neki pár alkalmi meló jutott csak, a nyelvvel nem boldogult, hiába próbálta tanulni. Aztán már fel is hagyott az álláskereséssel, ugyanis hiába lenne szorgalmas, az alapvető utasításokat sem érti meg. Ezt pedig nem tolerálják sokáig egy munkahelyen sem. Azóta otthon ül a közös (és persze drága) albérletükben és élete fő műve az, hogy főz, takarít és egész nap várja haza a férjét. Emberi kapcsolatai a férjén kívül nincsenek, nem jár sehová, a négy fal között ücsörög és az egykeresős modellben a boldogság és a stabilitás helyett a frusztráció a napi társasága. „Nem ez volt a terv, most a férjemtől függünk és persze fogy a pénz…” – teszi hozzá szomorúsággal a hangjában.

A fenti esetek valósak, mindegyik tanácsadási szituációkból származik. Sajnos ilyen helyzetekkel és történetekkel is találkozunk a munkánk során.

A külföldi munkavállalással, az ahhoz szükséges álláskeresői profilok és állásajánlatok összepárosításával foglalkozunk.

Mivel nem vagyunk párkapcsolati tanácsadók és nem ismerhetjük két ember kapcsolatának erejét, előzményeit és persze a fenntarthatóságát sem, ezért nem egyszerű válaszolni a fenti helyzetekre. Amikor egy pár külföldi munkavállalás mellett dönt, azért érdemes reálisan megvizsgálni a páros kaland lehetséges forgatókönyveit előzetesen, hogy mit és mennyit is bír(hat) ki az a kapcsolat. A munkaerőpiaci esélyeket nem nagyon érdekli ugyanis, hogy két ember mennyire ragaszkodik egymáshoz. Bár az uniós állampolgárok joga, hogy családtagjaikat, hozzátartozóikat magukkal vigyék a foglalkoztatás országába, a gyakorlatban ez rögösebb szokott lenni, főleg akkor ha:

• Alapvetően eltérő munkavállalói profiljuk (végzettség, képesség. tapasztalat) van. A helyi munkaerőpiac nem garantálja azt, hogy ugyanazon a munkahelyen tudjanak dolgozni, esetleg közös szállásuk is legyen. (Pl. egy nyelvismerettel nem rendelkező, álláslehetőségek híján lévő kőműves férfi és egy németül jól tudó, tapasztalt pincér nő hogyan fog ugyanazon a településen dolgozni és egy osztrák síparadicsomban a nő munkahelye által biztosított egyszobás szálláson lakni? – Csak költői volt a kérdés!) Belekalkulálandó a távkapcsolat lehetősége is, mikor nem ugyanabban a városban kapnak állást, hanem messze egymástól és ez vagy az álláslehetőség visszautasítását, vagy sok ingázást, utazgatást, netán egyenesen két különálló, de egykeresős modellt eredményez (két ember, két szállás, két fogyasztás, kevesebb megtakarítás). Vagy lehetnek együtt, azonban a férj vagy a feleség passzívan tölti otthon napjait, ha számára nem kínálkozik álláslehetőség helyben (=szeparációs frusztráció).
• Eltérő nyelveken (és szinteken) beszélnek és az nem a célország nyelve (=kommunikációs akadályok).
• Egymás nélkül teljesen elveszettek és csak ketten együtt képesek működni (=személyiség).
• Kizárólag egyikőjükre hárul a külföldi munkavállalás összes terhe a lakhatástól az álláskeresésig, beleértve a megélhetéshez szükséges források biztosítását is (plusz állandó tolmácsolás) (=függőség).
  
  
• A „mindegy, csak együtt lehessünk” elvárás méltatlan foglalkoztatásba viszi bele egyik vagy másik felet, esetleg mindkettőjüket. Fennáll a lehetősége, hogy a képzettségnek nem megfelelő, általában alulkvalifikált munkakörbe kerülnek és abból nem is tudnak kitörni (=dekvalifikáció).
  
  
• A közösen szövögetett külföldi munkavállalási álmokban nem egyformán elhivatottan vannak benne. Egyikőjük itthoni kötődése erősebb, mint amilyennek mutatja a párja felé, míg a másik otthonosan érzi magát külföldön, így ez előbb-utóbb honvágyból fakadó elszakadáshoz, drámákhoz vezethet (=eltérő, egyenlőtlen elvárásmezők).
  
  
• Eltérő beilleszkedési, rugalmassági alkat és képesség. Lehet, hogy minden stimmel: munka, lakás, hasonló keresetek, stabil hónapok. De az egyik félnek tartósan problémái vannak az idegen körülményekkel, kultúrával, ezért elégedetlen lesz. Nem lehet mindent és mindenkit megváltoztatni (=rugalmatlanság).
  
  

Ha a külföldi munkavállalási szerencsepróba nem teszi tönkre a kapcsolatot, akkor biztosan megerősíti. Ez viszont közhelynek hathat. Vannak olyanok, akiknek sikerült és a fenti problémák végig teljesen ismeretlenek maradtak számukra. Egyesek távkapcsolatban élnek évek óta, a férj külföldön dolgozik, néhány havonta hazajár a családhoz és mégis béke van. Mások meg 1 év alatt tönkremennek benne (akár még a tutiban is!), még akkor is, ha együtt, kéz a kézben, közös elhatározásból vágtak bele a külföldi kalandba.

Jobb ezeket előre tisztázni. Bármi megtörténhet. Meg persze az ellenkezője is.

A külföldi munkavállalás szakértői

fotó: shutterstock